Teológia | Igemagyarázat

Nem értem, hogy ha Isten igazságos, miért születik az egyik ember gazdag családba, a másik szegénybe? Valaki mindenben sikeres, más meg nem.  Ennek mi az oka?

Rendszeresen a földi életben tapasztalható igazságtalanságok miatt Isten hibáztatják az emberek. Az a problémája a világnak, hogy ellentmondásban van az ember állapota Isten jellemével. Isten kivonult a világból, és ennek következtében az embereknek sikerült egy igazságtalan és fölháborító civilizációt létrehozniuk a Földön, amiről a Biblia azt állítja, hogy Isten haragja alatt van. Ezért ne hibáztassuk Istent! Az igazságtalansággal a Mindenható sem ért egyet, azért küldte el a Megváltót, hogy az emberi élet minden területén változást hozzon létre. Akik ezt a kérdést fölteszik, nem az igazság szeretete motiválja őket, hanem az Isten elleni lázadás. Ha elolvasnák a Bibliát, akkor nyilvánvalóvá válna, hogy ez egy kardinális kérdés az első oldaltól az utolsóig. A Biblia részletesen taglalja a szövetségszegés történetét, hogy az embereket szembesítse azzal, hogy ebben a szerződésben Isten a maga részéről hűséges volt. Az emberek szegték meg a szövetségeket, és emiatt nyög az egész látható világ.

Részlet a Vidám Vasárnap archívumából: 2007.06.17