2004. október 3. | Az aratás

Németh Sándor prédikációjának rövid összefoglalója

Isten országának eljövetele szakaszosan fog megvalósulni, az Isten által meghatározott menetrend szerint. Az első szakaszban az egyház, azután Izrael, majd pedig a nemzetek életébe is eljön Isten országa. Végül megkezdődik a Földön a Messiás uralma, amit az Atya országa fog követni. A világtörténelem és az emberiség célja a Messiás, akinek a képmására formálódunk. Az emberi életbe azonban két mag került: az Isten Igéjét jelentő gabona és az azzal ellentétes konkoly. Isten a történelem végén megítéli az embereket, és szét fogja választani a kettőt egymástól. Istennek ez az ítélete igazságosságon és az ember cselekedetein alapszik.

Elhangzott igék

  • Máté Evangéliuma 13,24-30; 38-43.
  • I. Péter levél 1,22-25.
  • Malakiás könyve 4,1-2.
  • Malakiás könyve 3,2-3.
  • I. Korinthus levél 15,23.
  • I.Thessalonika levél 4,16-17.
  • Jelenések könyve 19,7-9.
  • I. Korinthus levél 6,2-3.
  • II.Thessalonika levél 2,24.
  • Jelenések könyve 1,6.