Hit Gyülekezete | Hitvallás, álláspont

Nincs bennem fajgyűlölet, és egyetértek azzal, hogy minden ember Isten teremtménye, az emberek azonban különbözőek. Azért is imádkozni kellene, hogy a romák be tudjanak illeszkedni. Nem akarok mindenkit elítélni, de szeretnék nyugodtan élni. Hogyan lehetne a különbségeket kezelni?

A törvény uralma mindenkire vonatkozik. Aki a törvényt megszegi – akármilyen is az etnikai, vallási, világnézeti, politikai hovatartozása – annak szembe kell néznie az igazságszolgáltatással. Nagy baj, ha az igazságszolgáltatás elmarad, mert az államnak ezt nem szabadna elhanyagolnia. Ha mégis elmulasztotta, akkor mindenképpen helyre kell állítania a közrendet. Különbséget kell azonban tenni a bűnt elkövető ember és annak etnikuma között. Senkinek nem esik jól, ha valaki bűnt, rosszat követ el és miatta esetleg az egész egyházát vagy az etnikumát ócsárolják. Ez ugyanúgy vonatkozik a romákra is. Senki nem vitatja azt, hogy minden etnikumból követnek el bűncselekményeket, de az is nyilvánvaló, hogy vannak különbségek. Vannak olyan etnikumok, ahol törvénytisztelőbbek az emberek, mert olyan a kultúrájuk, hogy megtanítják őket a törvénykövetésre. Az Egyesült Államokban például nagyon sok példamutató polgárt lehet látni. Ugyanakkor azt is láthatjuk, hogy a hatóság azonnal lesújt. Ezen a területen ezt kell elvárni az illetékes szervektől.

Részlet a Vidám Vasárnap archívumából: 2011.05.15