Hit Gyülekezete | Hitvallás, álláspont

Erdélyből települtem át Magyarországra. Megtérésem előtt nem mindig volt felhőtlen a kapcsolatom a románokkal, utána azonban eltűnt belőlem a gyűlölet. Isten szemében valóban minden ember érték.

Egyetértek. A magyarországi keresztények számára sem lehet közömbös a nemzeti, etnikai és vallási gyűlölködések térhódítása. Fontos ezért imádkozni, mert Istennek van hatalma arra, hogy a lelket és a szellemet is befolyásolja, mivel ismeri a kulcsot az emberek szívéhez. A gyűlölet ellen harcolni kell, mert pusztító erő van benne. A történelem azt bizonyítja, hogy a verbális erőszakot általában fizikai erőszak is követi. Sajnos a verbális erőszak ma már politikai, vallási és etnikai szinten is széles társadalmi körökben jelen van Magyarországon. Ez nagyon aggasztó, de tudjuk, hogy van rá megoldás. A probléma az, hogy az emberek nehezen hiszik el, hogy Jézus Krisztusban van megoldás. Ennek egyik fő oka az, hogy a történelem során a keresztények is gyakran részt vettek a gyűlöletkeltésben, és a szeretet evangéliuma helyett a gyűlölet üzenetét terjesztették. Ezért nem könnyű egy ilyen térségben, ilyen történelmi háttérrel a gyűlöletet kezelni. A keresztényeknek tisztán kell látniuk, hogy ezt a kérdést milyen ellentmondások veszik körül. Ennek ellenére követniük kell Jézus Krisztus útmutatását, és arra kell törekedniük, hogy hitelesen tudják megélni személyes közösségüket Vele. A keresztény kifejezés a „krisztusi” szóból származik. Azért mondták Jézus Krisztus tanítványaira azt, hogy keresztények, mert a Mesterükre hasonlítottak, krisztusi emberek voltak. Hasonlított a természetük, az életvitelük, az értékrendjük és a felfogásuk az Övéhez; és Krisztus-követő életmódjukat hitelesnek találták az emberek. Ha ez széles körben megvalósul a keresztény világban, akkor a kereszténységről egy új kép fog kialakulni Európában is. Nagyon sokan fel fogják ismerni – akik most még előítélettel vannak a keresztényekkel szemben –, hogy a kereszténység nem a gyűlölködés vallása, hanem a megbocsátás, a megbékélés és a szeretet üzenetét képviseli. Ezért van nagy szükség minden társadalomban a hiteles keresztényekre és gyülekezetekre. Itt a gyülekezetben is nagyon sok különböző etnikai háttérből jött hívő van, és ebből még soha semmilyen probléma nem származott. Jézus Krisztusban mindenki megtalálná a megoldást, de ahhoz abba kéne hagyni a gyűlölködést és meg kellene térni Istenhez.

Részlet a Vidám Vasárnap archívumából: 2008.11.23