Életmód | Anyagi élet, munka

November elején kértem, hogy imádkozzanak értem. Örömmel értesítem Önöket, hogy két hete el tudtam helyezkedni. Nagyon boldog vagyok, hisz fél éve munkanélküli voltam. Köszönöm, és kívánom Önökre a jövőben is Isten gazdag áldásait!

Ezek más hírek, mint a híradóban, nekünk ellensúlyozni kell a híradót. Ott azt mondták az elmúlt napokban, és a jövőben is azt fogják mondani, hogy hány ezer ember veszíti el a munkahelyét. Mi egy-két bizonyságot felolvasunk, hogy van reménység, kell imádkozni. Isten akarja, hogy az embereknek legyen munkahelye, és dolgozzanak, mert eredetileg már a Paradicsomban kiadta az egyik legalapvetőbb feladatot az ember számára: a munkát. Tehát éppen ezért Isten támogatja a munkát, a dolgozni akaró személyeket. Ezért örülök ezeknek a bizonyságoknak is, mert alátámasztja azt, hogy Isten már hatezer éve ezen a területen is támogatja az embereket. Isten támogatja a dolgozni szeretőket, akik nem segélyekből akarnak megélni, hanem ha elveszítik is a munkájukat, arra törekszenek, hogy minél előbb találjanak újat maguknak. Istenhez fordulnak segítségért vagy a Hit Gyülekezetéhez. Nagyon-nagyon örülünk, hogy ilyen bizonyságokat hallunk. Isten áldja meg azokat, akiknek nincs munkahelyük!

Részlet a Vidám Vasárnap archívumából: 2008.12.14