Hit Gyülekezete | Hitvallás, álláspont

Szomorúan és csalódottan olvastam a melegházasságról írt nyilatkozatukat. Eddig úgy hittem, hogy az Önök számára is fontos a szabadság, de ugyanazt mondják, mint a tojásdobáló bőrfejűek, akik gyűlölnek mindenkit, aki másként él, mint ők.

A nyilatkozat, amit kiadtunk, senkinek az emberi méltóságát nem sértette meg. Másrészről nem lehet azt állítani, hogy a homoszexualitással kapcsolatos álláspontok határozzák meg azt, hogy ki demokrata, és ki nem. Ez nem pártfüggő, vannak támogatói jobb- és baloldalon egyaránt. Mint ahogy megtalálhatóak a homoszexuális életmódot ellenző emberek párthovatartozástól függetlenül mindkét oldalon, valamint egyházakban és más társadalmi rétegekben. Például az Egyesült Államokban az elnökválasztáson a Demokrata Párt alelnöke megmondta, hogy ő nem fogja támogatni a homoszexuális házasságot. Ettől függetlenül senkinek nem jutott eszébe, hogy megkérdőjelezze azt, hogy demokrata, és nem szereti a szabadságot. Portugáliában pedig a szocialista párt szavazta le. Miért ne lehetne elmondani egy erkölcsi-bibliai világkép alapján álló embernek azt, hogy a homoszexualitás bűn? Tisztelem a homoszexuálisoknak, és más isteni alapelveket sértő embereknek is a méltóságát és szabadságát, de ez nem jelenti azt, hogy egyetértek a cselekedeteikkel.

Részlet a Vidám Vasárnap archívumából: 2008.10.19