Teológia | Igemagyarázat

Ha lenne valamilyen Isten, nem születnének például olyan emberek a földön, akik tíz évet sem élnek meg. Milyen Isten az, aki ezt hagyja?

A Biblia abból indul ki, hogy Isten az emberek lázadása miatt vonult ki a Földről. Ezért a rossz nagyobb hatalmat tudott venni az élet és az emberek fölött, mint a jó. A Biblia éppen emiatt jelöli az ember feladatául Isten keresését. Ha Isten jelenléte evidens lenne, akkor nem kellene keresni, de ennek az ellentétét tapasztaljuk. Nagyon szorgalmas, Isten által lerakott szabályok szerint történő keresés járhat sikerrel. Sajnálatos módon az emberek már nagyon régen elszakadtak Istentől, és egy olyan rendszer van a Földön, amit a Biblia a halál korszakának nevez. Ezért nem Isten a felelős, hanem az emberiség. Az embereknek meg kell ebből térniük, és megváltoztatni az életvitelüket, gondolkozásmódjukat, hogy megszabaduljon az élet a bűn uralma alól. Ennek az lesz a következménye, hogy az emberi élet biztonságban lesz, és nem lesz kiszolgáltatva a Sátán hatalmának. Sokszor mondják, hogy egyesek a vallás nevében mekkora bűnöket követnek el, de a vallás és az Isten jelenléte között sokszor akkora különbség van, mint a pokol és a menny között. Isten szabadsággal ruházott föl bennünket: szabadságunk van Istenre nemet mondani, de azoknak, akik igent mondtak, a földi életük is szebb lesz.

Részlet a Vidám Vasárnap archívumából: 2009.04.26