Életmód | Keresztény életmód

Szeretnék tisztelettel tanácsot adni a 15 éves, pornográfiafüggőségben szenvedő fiúnak, aki az előző adásba levelet írt. Ha teheti, szüneteltesse a netet és a tv-műsorokat néhány hónapra, akár adja el vagy adja kölcsön a számítógépet és a tévét addig, amíg nem érzi magát szabadnak, és kérjen személyesen is segítséget. Jézus a Hegyi beszédben azt mondta, hogy jobb megválni a botránkoztatást okozó dolgoktól, mint a kárhozatra jutni.

Messzemenőkig egyetértek. De fontos hangsúlyozni, hogy ez egy személyes tanács, nem mindenkire vonatkozik. Azoknak javasoljuk, akik olyan függőségben vannak, amiből nem tudnak kikerülni. Akik állandó kísértéseket jelentő tárgyi körülmények között élnek, amelyek miatt rendszeresen elbuknak. Jobb ezeket a kutakat betemetni, és nem növelni a kísértések lehetőségeit. Vagyis olyan változtatásokat elvégezni, amelyek ugyan az ember jogainak korlátozását jelentik – mint a környezet, a körülmények, a kapcsolatok megváltoztatása –, de érdemes megtenni a megszabadulás és az örök élet érdekében.

Részlet a Vidám Vasárnap archívumából: 2012.05.20