Hit Gyülekezete | Istentiszteletek

Hollandiában még nem hallottam olyan közösségről, ahol olyan sokan tisztelnék együtt Istent, mint ott Budapesten. Nagy szüksége lenne ennek az országnak is a mennyei segítségre. Biztos van Hollandia felett is valamilyen gonosz angyal, amelyekről a lelkész úr az adásban beszélt, különben nem lennének az emberek a nagy szabadság ellenére ilyen kiábrándultak.

Valóban nagyon fontos megállapítást tett: a politikai szabadság önmagában nem teszi boldoggá az embert. Nagyon jó, hogy van, ahhoz fontos is, hogy morálisan és szellemi szempontból is az ember szabad legyen. Viszont aki a bűn fogságában van, politikai szabadságát is a bűn szolgálatára használja föl. Ennek eredménye a boldogtalanság, depresszió, frusztráltság, kudarc, vereségérzés és más ezzel kapcsolatos negatív életérzések. Ez tömegméretekben jelen van a Magyarországnál sokkal nagyobb politikai szabadsággal rendelkező országokban is. Tehát ezért is nagyon fontos a szellemi és az erkölcsi területen is hirdetni a szabadságot. Ez a szabadság pedig csak a megtérés által tud megvalósulni – hogyha az ember megtér Istenhez, elhagyja a bűneit és vétkeit. Meg vagyok róla győződve, hogyha neki szolgál az Ő igazságát követi akkor az ember a politikai szabadságát is tudja értékelni és jó célokra használni. Majd ezután tudja ezt az értéket védelmezni is.

Részlet a Vidám Vasárnap archívumából: 2008.05.04