Teológia | Sátán, a gonosz

Hogyan lehet a démonizáltság állapotán változtatni? Milyen feltételei vannak ennek?

Fontos megjegyezni, hogy démonok ma is vannak. A Bibliában továbbá ez a kifejezés nem világnézeti terminológiát takar, hanem valóságot. Ha az ember belép Isten jelenlétébe, akkor erről a valóságról meg is tud győződni. Az első dolog, amit egy démonizált állapotban lévő ember tehet, hogy megtér Jézus Krisztushoz, és elfogadja Urának, Megváltójának, és az élete középpontjába teszi Őt.  A Biblia hangsúlyozza, hogy a názáreti Jézus a szabadító, a neve is annyit jelent, hogy Jézus az Úr. Jézus azt mondta, hogy Ő Isten Szelleme által űzi ki a démonokat, és ha ez megtörténik, akkor kétség nélkül eljött közétek Isten országa. Sajnos a kereszténységnek nagy kárt okozott, hogy sok helyen úgy határozták meg a démonűzést, mint mágikus gyakorlatot. A démonűzés nem mágikus cselekedet abban az esetben, ha a Szent Szellem működésén alapul a gonosz szellemek eltávolítása az emberek életéből. Így ez valójában Istennek tetsző cselekedet. A démonűzés tehát nem lehet mágikus tett, hanem egy evangéliumi csoda, ami bizonyítja azt, hogy Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz.

Részlet a Vidám Vasárnap archívumából: 2008.04.20