Életmód | Keresztény életmód

Lehetnek démonok egy olyan keresztényben, aki már elfogadta Jézus Krisztus megváltását?

Lehetnek démonok a keresztényekben, mert különben szentekből kellene, hogy álljon az egyház. Ha teljesen tiszták és szabadok lennének, tele lenne a személyük minden területe Szentlélekkel. Amikor újjászületik az ember, a szívébe, szellemébe beköltözik Jézus Krisztus, viszont a lelke még nem kap kegyelmet. Ezt az embernek kell megszentelnie, megtisztítania. Tehát nagyon lényeges a szellem és a lélek közötti különbségtétel, mert a kegyelem a szellemben kezdődik. El kell dönteni, hogy ezt a kegyelmet mire használjuk. Arra, hogy a lélek és a test is kegyelmet nyerjen, vagy azt gondoljuk, hogy már elértünk mindent, és a startnál megállunk, mintha már beértünk volna a célba. Ezért mondja Jakab, hogy „szelídséggel fogadjátok be Isten igéjét, amely megmentheti a lelketeket”. Pál apostol sem azt mondja a keresztényeknek, hogy megmenekült a lelketek, hanem hogy megmenthetitek a lelketeket! Az újjászületéskor, amikor kegyelmet kap az ember, elindul egy versenypályán, és ötven, hatvan, száz évig kell futni, a lelkével és testével törődni – addig, amíg fönt a bíró le nem fújja a versenyt.

Részlet a Vidám Vasárnap archívumából: 2007.02.11