Hogyan leszel áldott ember?

2010. március 7.

A felemelkedés három alapfeltétele: a szövetségkötés Istennel, hit Isten beszédében és az engedelmesség. Ennek a három feltételnek tett eleget Izsák is, és ezáltal sikeressé vált, áldásba és jólétbe került a nehéz körülmények ellenére is. Ha áldott akarsz lenni, az első dolog amit figyelembe kell venned, szövetséges viszonyba vagy-e Istennel. Ez azért nagyon fontos, mert Isten a javait csak szövetségen belül osztja meg, azon kívül nem. A szövetségen belül való élés elkötelezettséget jelent, meghatározza az életvitelt és a kapcsolatrendszert is. A szövetségbe hit által illeszkedik be az ember. A hit mindig Isten ígéreteire fordítja a figyelmet. A hit mindig tettre épül és nem szavakra.

Mózes I. könyve 26,1-5;12-13.
Galata levél 4,28-30.
Róma levél 5,9-10.
Róma levél 8,32.
Róma levél 11,29.
Filippi levél 2,5-8.
Mózes V. könyve 28,13.
Te vagy Jézus a napfény
Úgy állunk előtted, mint Illés
Indulok, mert Te, Jézus (Jézus, Te nagybetűs Élet)
Dicsérjétek az Urat
Megrendülnek mind a hegyek
Eléd jövök, amint vagyok
Pirkadat, liliom bont szirmokat