Teológia | Hit, üdvösség

Évek óta harcolok azért, hogy hinni tudjak Istenben. Mit tegyek, hogy őszintén, tiszta szívből tudjak hinni Benne?

A hitnek különböző formái lehetnek: van hinni akarás és szívbeli hit. Az utóbbi alatt azt értem, amikor az emberek szívében benne van a bibliai hit, és valóságos meggyőződés van a szellemében az evangéliumban leírt dolgok valóságos tartalmával kapcsolatban. Először is, nagyon fontos, hogy olyan közegbe menjen az ember, ahol van hit. A legfontosabb előfeltétele a hit születésének az, hogy hívő emberektől, tehát olyan embertől hallja az ember Isten igéjét, Jézusról való bizonyságtevést, aki maga is hisz Benne. Amikor ilyen emberek beszélnek Jézus Krisztusról, akkor érdemes figyelni, természetesen nekik is fontos, hogy ne saját gondolataikról beszéljenek, hanem azokat a beszédeket mondják és hirdessék, amelyek Isten szájából származnak. Meg van írva, hogy a hit hallásból származik, a hallás pedig Isten beszédéből. Jézus korában ha valaki kereste Istent, és elment mondjuk a Barjézus szeánszaira vagy praktikáira, nem valószínű, hogy bibliai hit született belőle, tehát nem mindegy, hogy kit hallgatunk és kire figyelünk.

Részlet a Vidám Vasárnap archívumából: 2008.04.27