Teológia | Hit, üdvösség

A Biblia alapján élek, és hiszem, hogy Jézus és Isten létezik, de nem tudok még teljes szívemmel hinni. Több lelkész is mondta, hogy sok időnek kell eltelnie, mire megnyílik a szívem. Ez igaz, vagy én már soha nem fogom megérteni Isten üzenetét, mert rossz előéletem volt?

Nem lehet pontosan meghatározni, hogy az emberben mennyi időt igényel a bibliai hit megszületése. Helytelen, amikor az emberek az előéletükből próbálják magyarázni azt, hogy egy embernek Isten milyen kegyelmet ad, mivel nem emberek a kegyelem osztói, hanem Isten. Az a tapasztalat, hogy nagy hirtelen, gyakran nehéz háttérből jövő embereknek Isten megnyitja a szellemét, rájuk önti a kegyelmét, egyik pillanatról a másikra felgyullad bennük egy szellemi villany, és látják azt, hogy Isten feltámasztotta Jézust a halálból, látják, hogy személyükre vonatkozóan mit jelent Jézus engesztelő áldozata, és bekapcsolódnak Isten munkájába. Bízzuk ezt a kegyelemre, ami ingyen van, azaz nem lehet emberi erőfeszítésekkel, cselekedetekkel kiérdemelni. Fontos, hogy az ember átadja a szívét, bizalommal próbálja hallgatni Isten igéjét. Nagyon befolyásolja az újjászületés intenzitását az, hogy egy adott gyülekezetben milyen nagy a kenet, mekkora az Isten jelenléte. Ha nagy kenet van egy gyülekezetben, akkor gyorsabban változnak meg az emberek, hirtelen történik a szellemükben a fordulat. Ahol kisebb a kenet, ott eléggé sok kínlódással jár ez, tehát ezért is kell imádkozni, hogy az egyház és Isten emberei, az igehirdetők tele legyenek Szentlélekkel, mert a Szentlélek teszi az embert alkalmassá Isten szolgálatára.

Részlet a Vidám Vasárnap archívumából: 2008.03.30

Címkék: hit, kegyelem, változás, kenet