Életmód | Emberi kapcsolatok

Mindig tiszteltem, szerettem a szüleimet, de ők soha nem viszonozták: mindig veszekedtek velem, semmi sem volt jó, amit csináltam. Nem tudom, mi az oka, hogy nem tudnak elfogadni. Mit tudok ilyenkor tenni?

Nagyon fontos, hogy meg tudjon bocsátani az ember, és figyelembe vegye azokat az enyhítő körülményeket, amelyek által a szülők magatartása jobban megérthető. A 20. század nem kényeztette el az idősebb generációt Magyarországon, nagyon sok nehézségen kellett keresztül menniük; gondoljunk a háborúkra, a forradalomra. Sok ember nem kapott szeretetet. Általában az emberek azt adják a családtagjaik számára, amit ők is kaptak, hacsak nem kerülnek be egy olyan kapcsolatba, minek hatására a lelkükben és a szellemükben elindulnak azok a gyógyulási folyamatok, melyek következtében fel tudnak emelkedni a sértettségük fölé. Az Istenhez való megtérés nagyon sok mindenben képes az embert kárpótolni, segít felülemelkedni a szeretetlen viszonyokon. Jót kell tenni a szülőkkel továbbra is, de nem annyira a szoros pszichikai kapcsolatot kell ápolni, hanem inkább a cselekedeteket kell előtérbe állítani. Ez meggyőzi őket arról, hogy változtassanak is a magatartásukon.

Részlet a Vidám Vasárnap archívumából: 2006.11.12