Életmód | Emberi kapcsolatok

Az esküvőnk előtti nap édesanyám azt mondta, hogy ne menjek hozzá a vőlegényemhez, mert nem leszek boldog és nem lesz semmi belőle. Irigylésre méltóak voltunk addig; férjem azóta iszogat, és minden napos közöttünk a vita. Egy év alatt szinte már külön mentünk.

Nagyon gyakran az anyós, após a beszédével már az esküvőkötéskor meghiúsítja, hogy az ifjú pár boldog házasságban éljen. A szülők beszédének nagyon nagy befolyása van a gyermekeikre, mert a hatalmi rendben ők nagyobb tekintéllyel rendelkeznek, mint a gyermekek. A Biblia beszél isteni tekintélyrendről, Istené minden tekintély. Jézus ezt a feltámadása által megkapta az Atyától, ezt osztja meg a férfival, a feleségével, és utána jönnek csak a gyermekek. Ezért is hangsúlyozza a Biblia a szülői tiszteletet, illetve a nekik való engedelmességet. A szülőknek való engedelmesség relatív törvény. Jézus Krisztus az embert az Istennek való engedelmességre teremtette, ami abszolút törvény a Bibliában. Ha emiatt a szülőkkel konfliktusba kerül, akkor Istennek kell inkább engedelmeskedni, mint az embereknek. A szülőknek felhívom a figyelmét, hogy ne próbálják szavakkal, mondatokkal megfélemlíteni gyermekeiket, mert ezek az életükre nagy befolyást gyakorolnak. Az ő feladatuk a tanításon, nevelésen, ellátáson kívül az áldás közvetítése is. Lásd Ábrahámot, Jákobot, Izsákot. Istenfélő emberekre mindig az volt a jellemző, hogy minél több évet töltöttek el a földön, annál több áldást gyűjtöttek az életükben, és ezeket szavakkal adták át a gyermekeiknek. Minden esetben az atyák áldása megfogant a gyerekeiken, akik sikeresek, áldottak voltak az utána jövő évtizedekben. A szülőknek áldaniuk kell a gyermekeiket és nem átkozniuk. Az egyéni érzéseket, vélekedéseket háttérbe kell szorítani, hogy ha a gyermekük esetleg olyan személlyel házasodik össze, aki nem nyerte el a szülők szimpátiáját. Nem a szülőknek kell még egyszer megházasodni.

Részlet a Vidám Vasárnap archívumából: 2007.12.23