Életmód | Párkapcsolat, házasság

Több mint tízéves házasok vagyunk a feleségemmel, de ő kijelentette, hogy nem fog gyermeket szülni. Mit tegyek?

Nagyon fontos ezt a kérdést még a házasságkötés előtt tisztázni. Én nem vettem volna el olyan nőt feleségül, aki nem akar gyermeket. Ha valaki nem szeretne gyereket vállalni, akkor éljen egyedül. Isten azonban meg tudja változtatni az emberek gondolkodásmódját. Tudom, hogy ez nagyon nehéz, de kísérletet kell tenni arra, hogy a felesége megváltoztassa a hozzáállását. Meg vagyok győződve arról, hogy gyermeket szülni jó. Az élet nemcsak 20-30 éves korig tart, hanem akár nyolcvan-kilencvenig is. Azt látom, hogy akik gyermeket szülnek, idős korukban sokkal kiegyensúlyozottabbak és boldogabbak, mint azok, akik ettől mereven elzárkóznak. 40-50 éves kor után az ember már magányos lesz. A házasságban is nagy probléma, hogy a felek megunják egymást, és ha testi gondolkozásúak, akkor nem sok lelki és szellemi érték van a kapcsolatukban. Ha pedig ezek az értékek nincsenek meg, a házasság általában hamar szétesik. Amennyiben megvannak, a házastársak meg tudnak újulni, és idős korban is tudják egymást szeretni. Sokszor az időskori szeretet és szerelem értékesebb, mint a fiatalkori. Én ebben hiszek.

Részlet a Vidám Vasárnap archívumából: 2006.03.12