Életmód | Emberi kapcsolatok

Hat éve élünk együtt a párommal, van két gyermekünk. Néhány napja bejelentette, hogy szerelmes egy 16 éves lányba, és fel akarja függeszteni a kapcsolatunkat, mert már nem működik. Ráadásul azt állítja, hogy mindezt Isten rendelte így. Mit tegyek?

Isten ilyet nem rendelt, mert nem kerülhet önmagával ellentmondásba. Közismert a Tízparancsolatból az a passzus, hogy „ne törj házasságot”. Erre kell hivatkozni. Ha már nem lehet megbeszélni a férjjel a dolgot, akkor az imák változtatják meg az embereket. Sokszor tapasztaltuk már, hogy a közbenjárásokra Isten elkezdett a szívhez szólni, és az illető megváltoztatta a felfogását, majd visszatért a házastársához. Erre akkor is van lehetőség, ha a házasság helyreállítására csak az egyik fél nyitott. A mai világban sok házasság kerül válságba, de ennek az "intézménynek" is Isten a szerzője, és Ő minden segítséget megad a kapcsolat helyreállításáért, ha Hozzá fordulunk.

Részlet a Vidám Vasárnap archívumából: 2005.11.13