2007. július 1. | A késői napok jele a Szent Szellem kitöltése

Németh Sándor prédikációjának rövid összefoglalója

Jézus megdicsőülése után, azzal, hogy az Atya elfogadta a Fiát Megváltónak, tudott kiáradni a Szent Szellem. A Szent Szellemet küldte el maga helyett Jézus, aki ugyanúgy Istentől származik, egyenrangú Vele. Nincsenek korlátai, így segíteni tud nekünk, hogy napjainkban is láthassuk magunk előtt Jézus cselekedeteit: így jön létre a hit. A Szent Szellemet Krisztus önti ki, mivel ennek a joga is Nála van, ezért nekünk csak be kell fogadni, hogy Istennel valóságos kapcsolatot tudjunk létesíteni. Ennek a korszaknak is vége lesz, mikor megjelenik az Úr, de addig a Szent Szellem készíti fel az egyházat, hogy tiszta és szent legyen.

Elhangzott igék

  • Apostolok Cselekedetei 2,16-21.
  • János Evangéliuma 7,38-39.
  • Zsidó levél 13,8.
  • Máté Evangéliuma 3,11.
  • János Evangéliuma 15,26.
  • Apostolok Cselekedetei 10,34-35.
  • Apostolok Cselekedetei 8,15-17.
  • János Evangéliuma 1,12.
  • Róma levél 8,14-15.
  • János Evangéliuma 15,26.
  • Galátzia levél 4,1-7.
  • Jóel könyve 2,22-24.
  • Efézusi levél 5,27.