Zsidóság, Izrael | Izrael, az ország

Háborúval és a zsidók újabb exodusával fog járni, ha Izraelben ismét felépítik majd a jeruzsálemi templomot?

A Bibliában valóban szerepel a jeruzsálemi templom felépítése. Erről a tervről nem mondtak le sohasem, de majd Isten elkészíti azt a megfelelő időpontot, amikor ez meg fog valósulni. Nem fog újabb exodussal, vagy világháborúval járni. Sokkal könnyebben és egyszerűbben fog megvalósulni, amikor majd eljön erre az idő. Egyszer egy rabbi azt mondta, hogyha 1945-ben vagy 1944-ben egy haláltáborban egy zsidónak azt mondták volna, hogy öt év múlva lesz egy zsidó állam, valószínűleg nevetőgörcsöt kapott volna. A Közel-Keleten, Izraelben olyan váratlan fordulatok történtek a múltban, és fognak történni a jövőben is, amit most a világ állapotából nem lehet kiszámítani. Tehát hihetetlennek tűnt az 1940-es években, hogy 1948-ban Izrael államát ki fogják kiáltani. Ez a koncentrációs tábor lakói számára teljesen abszurd lehetetlenségnek tűnt, de mégis megtörtént. Miért ne lehetne, hogy a templomot fel fogják építeni? Reméljük nem olyan ára lesz ennek, mint Izraeli Állam a megalapításának.

Részlet a Vidám Vasárnap archívumából: 2009.02.01