Zsidóság, Izrael | Izrael, az ország

A végidőkben Magyarország milyen végkifejletre számíthat? Hiszen Herzl Tivadar, aki a cionista mozgalom elindításával sokat tett a modern Izrael államának létrehozásáért, magyar származású volt. Sőt, már 1861-ben, 36 évvel a Herzl által szervezett Első Cionista Világkongresszus előtt egy Natonek József nevű magyar rabbi, akinek maga Herzl is tanítványa lett, megfogalmazta a zsidó állam létrehozásának szükségességét. Vajon van-e, vagy lesz-e ennek jelentősége hazánk sorsára nézve?

Ez egy nagyszerű történelmi örökségünk. A cionizmus nem szitokszó, hanem azt jelenti, hogy Izrael fiai visszatérnek arra a földre, amit a Mindenható Isten megígért nekik. A názáreti Jézus Krisztus megerősítette, és az apostolok is hittek abban és tudták, hogy a Messiás második visszajövetele előtt Izraelnek léteznie kell. Tulajdonképpen, ha a cionizmusnak csak a természetfeletti jellegét nézzük, akkor a mozgalom a világot és magát a Közel-Keletet is előkészíti az Úr visszajövetelére. A cionizmus tehát egy szent ügy, és nagyon jó, hogy a magyar zsidóságnak ebben is szerepe volt. De döntően a jövő nemzedéke fogja meghatározni, hogy hogyan fogja Isten elbírálni, vagy értékelni a magyar nemzet Izraelhez való viszonyát.

Részlet a Vidám Vasárnap archívumából: 2007.01.14