Hit Gyülekezete | Istentiszteletek

Van, aki szerint nem szabad istentiszteletet tartani vasárnap, csak szombaton. Ahogy Ön is említette, a feltámadás a hét első napján, vasárnap történt, valamint a korai keresztények is tartottak istentiszteletet vasárnap. Mikor kell istentiszteletet tartani?

Nagyon lényeges, hogy ne ezekbe a részletkérdésekbe merüljenek bele a bibliaolvasók. A lényegre kell figyelni. A kereszténység lényege egyrészt egy személy: Jézus Krisztus, másrészt Isten szelleme: a Szentlélek, akivel nagyon fontos a keresztényeknek betöltekezni; Vele kell járni, és Őbenne kell megmaradni. Nem vagyunk a törvény alatt. A tanításokat, alapelveket nem törvényszerűen kell követelni az emberektől. A lelki gondozás azt a célt szolgálja, hogy a hívőknek megmaradjon a közössége Jézussal, a Szentlélekkel, és helyes irányba haladjanak. De nem szabad beleavatkozni az emberek életébe. Ha szellemben járnak, akkor a Szentlélek úgyis meg fogja őket győzni Isten igazságáról, és akkor az igazságot szabad akarat alapján fogják követni. A kereszténység a kegyelem alapján áll, és ez tud nagyon nagy változásokat létrehozni olyan emberekben, akiknek más a véleményük. Éppen ezért mondja Pál apostol, hogy ne hirtelenkedjünk az ítélettel. Hagyjuk meg az időt mindenki számára, míg Isten szelleme elvégzi a változást az életében. A legfontosabb, hogy békességben, szeretetben, igazságban járjanak a keresztények egymással. Tehát nem érdemes a szombat-vasárnap kérdésével és bizonyos istentiszteleti szokásokkal kapcsolatos dolgokra koncentrálni. Az a lényeg, hogy az ember minél több kegyelmet nyerjen Jézus Krisztustól, mert annál jobb kapcsolata lesz az élő Istennel.

Részlet a Vidám Vasárnap archívumából: 2008.10.12